A gyakorló lótenyésztő figyelmébe.
Innen is van, hogy gyakrabban lesz a silányabbul sikerült csikóból jó takarmányozás és nevelés útján jó ló, mint a sikerülten világra jöttből silány takarmányozás és nevelés mellett.
(Kovácsy-Monostori: A ló és annak tenyésztése. 1889)
Nagy felelősséget és komoly költségeket vállal az, aki lovat tenyészt, a felkészületlenség, a hibás döntések általában keményen megbosszulják magukat nagy károkat okozva. Ráadásul az eredménytelenség csak lényegesen később jelentkezik, és így sokan, akik hibákat követnek el fel sem tudják fogni, hogy mikor és miben követtek el mulasztást. A csikó megszületése után minimálisan két év múlva kap a tenyésztő képet a teljesítményről, de ez az idő sok esetben eléri a négy-őt évet is. A csikó felnevelése látszólag egyszerű feladat, pedig nagy odafigyelést és felkészültséget igényel. A csikó megszületése előtt a tenyésztő komoly befektetéseket eszközölt és számtalan előkészületet tett, illetve a párosítás kitervelése után általában több mint egy év telt el. Természetesen a csikó fejlődésére már a fogantatása előtti események is hatnak – döntően a kanca tartási körülményei -, ez is egy fontos kérdéskör, de a jelen írásnak nem célja ez utóbbi elemzése.
Az újszülött csikó örökletes anyagán nem lehet változtatni, de optimális körülményekkel biztosítani lehet a pozitív tulajdonságok teljes érvényesülését, illetve remélhetőleg a negatív tulajdonságok hatása gyengül. A csikó fejlődése is genetikailag meghatározott, ezért a tenyésztőnek gyakorlatilag egy feladata van, mégpedig az, hogy alázattal vegye tudomásul a törvényszerűségeket, és azoknak a lehető legjobban megfelelve, elégítse ki a csikó igényeit. Abban az esetben, ha fiatal korban a csikót nem megfelelően takarmányozzák és tartják úgy ez elsősorban a csontrendszer fejlődésére hat rendkívül negatívan. Az igények kielégítésére a versenyló és sportló fajták esetében különösen nagy figyelmet kell fordítani, mivel ezeknél a betanítás, kiképzés és a használat csak akkor lehetséges, ha fejlődésük töretlen és intenzív volt, továbbá ezek a fajták kifejezetten nagy növekedési eréllyel bírnak, melyet bűn lenne nem kihasználni.
A felületes szemlélő azt gondolja, hogy a csikó választásáig megoldott annak takarmányozása is, mivel a kanca teje folyamatosan rendelkezésre áll. Ez azonban súlyos tévedés. Az irodalmi adatok egybehangzóan arról szólnak, hogy a kancának a teje a csikó tápanyag-szükségleteit annak 1-1½ hónapos koráig képes biztosítani, illetve, hogy a csikó 2-3 hetes kora körül „szálalni” kezd, vagyis ismerkedik a takarmányokkal, kóstolgatja azokat. Mindenképpen célszerű az első hónap vége körül megkezdeni a koncentrált takarmány és a jó minőségű széna megismertetését, etetését. Abrakul kizárólag a legjobb minőségű roppantott zab, vagy abrakkeverék szolgálhat, erre lehet tejport, illetve ásványi kiegészítőket is adni. Az abrak folyamatosan álljon a csikó rendelkezésére, ahogy növekszik úgy képes egyre nagyobb mennyiséget megenni. A szervezet fejlődése során jelentős változások történnek, a csikó anyagcseréje - összehasonlítva a felnőtt lóéval - lényegesen intenzívebb, minden felvett táplálék jó hatásfokkal hasznosul. Ebben a korban nem kell korlátozni az abrakfelvételt, gyakorlatilag abraketetésre visszavezethető kólikás megbetegedés nem fordul elő. Célszerű, ha az abrak folyamatosan a csikó előtt van és abból szabadon (ad libitum) ehet. A választás idejére (6 hónapos kor) kívánatos, hogy a csikó napi 3-4 kg abrakot egyen meg. Uppenborn szerint a telivér csikónak a leválasztáskor minimum 6 font (kb.3 kg) zabot kell megennie. (Dr. W. Uppenborn: Pferdezucht und Pferdehaltung, 5. Auflage 1974). Az intenzív abraketetés azért is célszerű, mert az idő előrehaladtával, a kapcsolat egyre lazul az anyával. A teje közel sem elegendő arra, hogy kielégítse a fejlődő szervezet igényeit, de abban az esetben, ha a csikó nem foglalja el magát az evéssel, akkor anyját mégis folyamatosan szopni akarja, amely így nem talál nyugalmat. Továbbá a csikó számára nem jelent nagy törést a választás, ha hozzászokott a jelzett mennyiségű abrakhoz, gyakorlatilag a takarmányozása alig változik.
A látszólag egyszerű feladat – a csikó folyamatosan férhessen hozzá az abrakhoz, úgy hogy az anyja és más kancák ne ehessenek belőle – megoldása nem könnyen kivitelezhető. Ez a probléma sokakat gondolkodásra késztetett és több jó megoldást is találtak rá, elsősorban csikóóvodákat szerkesztenek, melyek hátránya, hogy a csikó csak akkor képes abrakot enni, amikor a közelében van (istálló, karám). Jelen írással az óvoda egy nagyon praktikus továbbfejlesztett mobil módját mutatom be, amely nagy segítség lehet a gyakorlati tenyésztő számára. Az óvoda elkészítése és a csikó abrakfogyasztása olyan költség mely mindenképpen megtérül. Az a tenyésztő, aki komolyan foglalkozik a tenyésztéssel, és jó lovakat akar felnevelni belátja, hogy a többletköltség a jövőben mindenképpen megtérül.
A nyolcvanas évek közepén az amerikai ügetős havi folyóirat a Hoof Beats egyik számában megjelent egy cikk, melyben Howard Beissinger bemutatta a Lana Lobell Farmon használatos csikóóvodát. Beissinger úrról tudni kell, hogy háromszor nyerte meg az amerikai háromévesek legnagyobb versenyét a Hambletonian-t, felesége tenyésztette Speedy Crown-t a fajta egyik legnagyobb apaménjét és társtenyésztője volt az előbbi fiának Speedy Sommoli-nak is. A csikóóvoda lényege, hogy szétszerelhető, szállítható és gyorsan összeállítható, továbbá nem elhanyagolható szempont az sem, hogy bővíthető is. Az amerikai példában az óvoda közepén egy olyan etetőhely van, amely fedett egy kis tetővel van és az abrakosvályú mellett egy szénarácsot is elhelyeztek.
Az óvoda részeit csőből kell elkészíteni, gyakorlatilag kétféle elemet kell gyártani az egyik a kapu, amelyen a csikók közlekednek és amelyeken áll az egész rendszer, a másik pedig a kerités-elem (összekötő elem), ez nem érintkezik a földdel, hanem a két végén egy-egy kapuhoz csatlakoztatják. 
A leglényegesebb méret a kapu belső mérete (120x50 cm), az összekötő tag hossza pedig 200 cm. Ez gyakorlatilag bármely anyagból elkészíthető, de ennek az anyagáúl is a legjobb a cső. A kaput mindenképpen csőből érdemes elkészíteni, mivel így a legkisebb a sérülésveszély, erre a legjobb az 1 collos, vagy nagyobb méretű cső. A kapu és a kerítés-elem csatlakoztatását úgy a legcélszerűbb megoldani, ha rövid csődarabokat hegesztenek az egymással csatlakozó oldalakra, mégpedig úgy, hogy azok egymás alá kerüljenek és így azokba egy vaspálcát, vagy un. stiftet bedugva összekapcsolhatók legyenek. Minden oldalon célszerű kettő ilyen csatlakozást kialakítani, egyiket a keritéselem alsó részénél, a másikat pedig fent. Ez adja azt a szabadságot is a szerkezetnek, hogy könnyen egy kör képezhető belőlük, illetve ezáltal a szerkezet gyorsan szétszerelhető és újból összeállítható. A felhasznált cső természetesen használt is lehet és az sem okoz gondot, ha nem teljesen ép, lényegesebb 
szempont az erőssége és ebből eredő stabilitása. A kapuk aljára célszerű olyan részt erősíteni, amely a földbe fúródik, ezzel megakadályozza a kapuk elmozdulását.
Nagyon fontos szempont - mint a lótartásban mindenütt -, hogy ne legyenek éles sarkok, kiálló részek, mivel ezek könnyen sérüléseket okoznak és ez általában törvényszerűen be is következik.
A csikók létszáma határozza meg, hogy hány tagot készítsünk és így mekkora területet kerítsünk el, a zsúfoltságot mindenképpen célszerű elkerülni, mert akkor a gyengébbek szinte biztosan nem tudnak eleget enni. Abban az esetben, ha nem áll rendelkezésre elég elem akkor egy félkörivet alakítsunk ki egy rendelkezésre álló karám sarkában, mivel így értelemszerűen az elkerített rész megnövekszik. Az óvoda alkalmazható a legelőn, abban az esetben, ha az állomány éjszaka karámban van ott célszerű egy másikat is összeállítani, mivel a csikók így folyamatosan ehetik az abrakot, de esetleg a szerkezetet nagyobb fedett helyen (futóistálló) is össze lehet állítani. Remélem, hogy a bemutatott példa segítséget nyújt a gyakorlati tenyésztőknek és az eredményeket a csikók fejlődésében már a közeli jövőben lemérhetik, örvendezhetnek a jól fejlett, egészséges csikóik látványában, mely az egyik legnagyobb jutalom a tenyésztő számára.
Kótun k. Fotók: Dózsa Tamás Károly